BOUTIQ'BAR BLOG

wbb.jpg

Európa 21., a világ 43. legjobb bárja a Boutiq'Bar.

"Ahogy az az efféle díjátadókon lenni szokott, visszafelé kezdték el a lista ismertetését, és bár szerettük volna picit tovább visszatartani a lélegzetünket, így is elképesztően jó volt a legnagyobb szaktekintélyek között, fölfokozott érdeklődéssel kísért gálán részt venni" – mondta el Nagy Zoltán szerda este Londonban. Hozzátette, az eredményeket böngészve alig akad olyan független, nem nagy befektetői vagy szállodai háttérrel rendelkező bár a listán, mint amilyen a budapesti Boutiq'.

"Meglepődtünk és jól is esett az órási érdeklődés, ami tegnap este és éjjel felénk irányult, köszönöm a hazai drukkereknek és mindazoknak, akik eddig is figyelemmel kísértek bennünket, szeretnénk továbbra is rászolgálni erre a bizalomra" - értékelte az első reakciókat.

2012. október 8-14. között a London Coctail Week programjaként ismertették világ 50 legjobb bárjának listáját. A World's 50 Best Bars rangos szakmai elismerés, amelyet az 1972 óta a Londonban megjelenő Drinks International szaklap alapított, és amelyre eddig nem jelöltek magyar, de még kelet-európai bárt sem.

Idén a hagyományosan kiélezett London-New York-párbajt a londoni Artesian (The Langham Hotel) nyerte, mögötte a New York-i PDT, harmadik helyen pedig a szintén londoni Nightjar végzett.

Természetesen ezúton is köszönjük a bizalmat, a biztatást, a szurkolást.

Várunk benneteket szeretettel,

A Boutiq' csapata


 
2012. Február 23-án a London Academy of Bartenders Skót Whisky Mesterkurzust szervez. Ha szeretnél részt venni a programon, jelentkezz az alábbi telefonszámon vagy email címen:
 
Gyöngyösi Réka
Tel.: +36 30 612 27 67
Email: reka@lab.co.hu
Helyszín: LAB oktatóterem - Budapest, VI.ker. Rózsa u 63.
 
 
Scotch Whisky ACT. 1990. :
A Skót whisky az, amit:
- kizárólag Skócia területén állítottak elő
- a gabona maláta anyaga csakis árpa
- a malátázás folyamatát tőzegfüsttel állítják meg
- előallítása kétszeres szakaszos lepárlással történik
- használt hordókban érlelik

Sokkal, de sokkal TÖBBRE vagy kiváncsi?
 
 
A program célja, hogy megismertessük a résztvevőkkel a skót whisky történelmét, gyártási folyamatait és típusait. Nagyító alá vesszük a brandek jellegzetességeit, karaktereit és jegyeit.
Megvizsgáljuk a választott párlatok fogyasztási lehetőségeit önmagukban - kóstolás keretein belül - és különböző koktélreceptek elkészítésével is.
 
A mesterkurzust Nagy Zoltán tartja.
 
Program:

-Bevezetés a Whisky történelmébe, gyártási folyamatok
-Whiskykóstolás
-Különböző receptek elkészítése
 
 
A nagy érdeklődésre való tekintettel a mesterkurzuson CSAK azok tudnak részt venni, akik előzetesen regisztráltak az eseményre!
Maximum létszám : 14fő

Szeretettel várunk!

A LAB Team
 

zoltan.jpg

2012. FEB.16-án a BOUTIQ'Barban!

... Az ötszörös Guiness Rekordot tartó Gumifiú a világ egyik legrugalmasabb élő embere, amolyan kicsavaró művész.
Nagyon sok helyen fellépett már, többek között vendége volt már Jay Leononak és Oprah Winfreynek, hogy csak egy-kettőt említsünk.
Képes kimozdítani a vállát a helyéről, hogy átbújjon egy teniszütőn és egyéb hihetetlen mutatványokat tud a testével.

Neked nem kell ennyire fura szerzetnek lenned február 16-án.
Tegyél mégis valamit, hogy a Furcsaságok éjszakája egy kicsit Hendrick's-es legyen a Boutiq'Ban.

Figyelem NEM ajánljuk mindenkinek! :)


NiGhT oF OddiTiES! 16th FEB. @ Boutiq'Bar

You don't have to be a freak as MR. Rubberboy, but certainly we expect you to push the limit of freakiness.
Put on something completely out of this world and come for a fun day with HENDRICK'S!
And REMEMBER, my friends, happiness is a way of travel, not a destination.
Like gin, enjoy it slowly, savoring each sip!
 


Bartender's Club február 13-án, 19 órától a Boutiq'Barban!

Téma: Aczél Miksa, American Bar-Útmutató az amerikai hűsítő és hevítő italok készítéséhez

 'American Bar-Útmutató az amerikai hűsítő és hevítő italok készítéséhez' Aczél Miksa ősszeállítása, mely az első koktélokkal foglalkozó könyv volt Magyarországon.
A szerzőről, meglehetősen kevés információ maradt fenn. Egészen biztos, hogy a vendéglátást és annak megreformálásást nagyon komoly hivatásának tekintette.

Gyertek el hétfőn a Bartender's Clubra és fedezzétek fel ti is Aczél Miksa világát!

Aczél Miksa-American Bar c. könyvét kedvezményesen tudod megvásárolni hétfőn a Bartender's Clubban!

Ára 3500.-HUF és vendégünk vagy egy Aczél Miksa világát idéző koktélra!
Hétfőn Találkozunk!
Boutiq' Team

Skóciában 1494-ben említik először a kelta nyelven „uisge beatha”, azaz az élet vize névre hallgató italt. Történetét viharos századok, adók, törvények, csempészet és fináncok tarkítják. Előállítását 1823-ban átértékelve a tiltásokat és a be nem fizetett adókat, a whisky gyártását törvényes alapokra helyezték, jelentős adócsökkentés mellett.

Az első kevert whiskyt Andrew Usher készítette 1860-ban, malátázott whiskyt gabona alapúakkal vegyített. Munkáját az 1830 tájékán elterjedő oszlopos lepárlás segítette, mert ez vezetett a malátázás nélküli whiskyk gyártásához is. Az eljárással a malátázott whisky karaktereit lágyabbá tették, ami által a kevert skót whisky íze is sokkal népszerűbb lett egész Angliában. Sikeréhez hozzájárult a Franciaországban, majd Európában az 1870-es években pusztító filoxéra-vész, mert az addig közkedvelt cognac és port készletek erősen megcsappantak.

 

A Ballantine’s kevert skót whisky története egészen 1827-től követhető nyomon, mikor George Ballantine Edinburgh-ban megnyitotta fűszer és csemege üzletét. 1865-ben a boltot idősebb fiára hagyta, miközben ő maga még egyet nyitott Glasgowban, ahol elsősorban borral és párlatokkal foglalkozott. Itt kezdte el árulni saját whisky-keverékjeit, melyeket exportálni kezdett.

 

George nemcsak a whisky keverését találta érdekesnek, de annak érlelését is. Felismerte, hogy mennyire fontos az érleléshez használt hordó anyaga illetve eltett egy adagot „jobb időkre”.

Így tudtak már 1927-ben 17 és 30 éves whiskyket árulni. Amerikai fehér tölgy hordót is felhasználtak az érleléshez, amiből a Ballantine’s jellegzetesen krémes, vaníliás jegyei származnak.

 

1919-ben a család eladta üzletét, az új tulajdonosok pedig sikeresen vették célba az Egyesült Államok piacait. A szesztilalom dacára, az 1930-as évek közepére már a Ballantine’s-é volt a keleti part legjobb értékesítési hálózata. A ’60-as években aztán a cég Európát is meghódította, majd a ’70-es években a keleti blokkban a Ballantine’s termékei váltak a legkeresettebb skót whiskykké.

2005-ben a Ballantine’s-t a Pernod-Ricard vásárolta meg, és Sandy Hyslop lett a mester desztilláló. Ő az ötödik keverőmester a cég 180 éves fennállása óta.

A Ballantine’s címerében a latin „Amicus Humani Generis” felirat jelentése: a Ballantine’s whisky mindenki jóbarátja.

A cég dumbartoni raktárait különleges kínai ludakkal őrzik már több mint száz éve, mivel ezek az állatok igen éberek és azonnal jelzik az idegen behatolókat. Becenevük Scotch Watch.

 

A skót whisky fogyasztása olyan, mint a foci és a bor. Mindenki tudja hogyan... Fontos megjegyezni azonban, hogy nincsenek szabályai, csak hagyományai, amelyek folyamatosan bővülnek újabb, divatos ötletekkel. Skóciában a whiskyt tisztán isszák vagy egy kevéske víz hozzáadásával, amelynek előnye, hogy felszabadítja az alkohol által az italba zárt illat- és ízanyagokat.

 

 

Melyiket kóstoljuk?  

A Ballantine’s Finest a világ egyik legnépszerűbb skót whiskyje, melyet titkos recept alapján, 50 különböző single malt és 4 single grain keveréke, de főként a Miltonduff és Glenburgie jegyeivel bír.

Színe világos aranysárga, illata könnyed, édeskés, kissé fűszeres. Íze összetett, enyhén gyümölcsös, vaníliás hatással, ugyanakkor testes, mély, mégis lágy.

 

A Ballantine’s 12 éves aranyszínű, selymesen lágy, mely számos, legalább 12 évig érlelt whisky felhasználásával készül. A hosszú érlelése tökéletes ízharmóniát teremt. Illata lágy, kissé mézes, íze összetett, enyhén édes, krémesen lágy, hosszú, frissítő utóízzel.

 

A 17 éves Ballantine’s whisky receptje 75 éves. A legtöbb díjat nyerte a 17 éves whiskyk között. Színe aranyos borostyán, illata mély, nyomokban tölgy és sherry érezhető.

Íze komplex, mézédes, krémes, de kissé érezni lehet a sherry és a tőzeg füstös ízének nyomait. Utóíze hosszú, füstös, vaniliás, sherrys, nyomokban kissé sós.

 

A kivételesen hosszú ideig érlelt 21 éves Ballantine’s whisky sötét aranysárga színű, igen összetett mégis könnyed. Színe sötét arany, enyhe vöröses árnyalattal. Illata édes virágillat, méz és gyümölcs érzettel.

Íze likőrszerű, kissé fűszeres és füstös, mégis édeskés ugyanakkor közepesen nehéz, telt, selymesen lágy. Utóíze gazdag, összetett, hosszantartó, sherryhez hasonló.

 

A 30 éves Ballantine’s ritka, exkluzív és az egyik legdrágább blended scotch. Skócia legkiválóbb maláta whiskyjeinek keveréke, melyeket mind minimum 30 évig érlelnek tölgyfahordókban. A legöregebb a Ballantine’s portfoliójában és a legtovább érlelt whiskyk között is ritkaság ez a limitált szériás, mély, sötétarany színű, nyomokban tölgyes illatú párlat.

Íze komplex, szolidan érett, sherrys, mézes, de érezhető benne kissé füstös, sós „tengeríz” is.

 


Aczél Miksa az American bar című első magyar koktélokkal foglalkozó könyv összeállítója és elhivatott szakmabeli, aki még a New York kávéházat is üzemeltette. Igaz, nem túl szerencsés időszakban, 1918 és 1919 között, de elkötelezettsége, hogy a magyar vendéglátást szebbé, jobbá, színesebbé tegye könyvének előszavából egyértelműen kiderül. Az egyetlen kérdés, ami felmerülhet az emberben az előszót olvasva, hogy mi az ami történt a koktélpiacunkon az elmúlt 110 évben?

"Midőn arra határoztam el magamat, hogy tisztelt szaktársaimnak egy általános érdekü és mondhatnám nélkülözhetetlen tanácsadóval szolgáljak a külömböző, a rendes forgalomban készenlétben nem lévő italoknak megismertetésével és előadjam ezek készitésmódját, azon elv vezetett, hogy midőn a külföldön mindennap és minden jó helyen találkozunk ezen italok felszolgálásával, addig nálunk ezen reánk nézve anyagilag is hasznot hozó italokat vagy egyáltalán nem ismerik szaktársaink, vagy ha névleg ismerik is, azoknak készitésmódjáról, azoknak helyes felszolgálásáról fogalommal sem birnak. Pedig ma, midőn a külföldi forgalom hazánkban fokozatosan emelkedik, és az idegen nem csak a szálloda négy fala között tölti idejét, hanem megtekinti fő- és székvárosunk jónevü étkező-termeit és kávéházait is, akkor valóban nem is gyanitjuk, hogy ezen látogatott helyek mily nagyarányu forgalmat veszitenek, ha a külföldiek nem találják a többi ételek-italok jegyzéke mellett az ő általuk megszokott italok sorozatát is..." 

Budapest,  l899. év tavaszán
                                                    Aczél Miksa

2011. január 10-én lesz az újév első klubestje, ezúttal pálinkával koktélozunk.

Röviden Bartenders' Club Presents:
Gusto Pálinkák Koktéloznak című rövid estés kalandját.

Főszereplők:
A kemény 51 Mule,
...a sexy Golden Peach Sour,
a lángoló Budapest Blazer
a forró Hot Apple Mule,
a titokzatos Cserszeghy Fehér Asszony
a keserédes Perfect Night Cap

és az elmaradhatatlan mellékszereplők
Lukács Roland, Onufer Gábor, Haraszti Ferenc, Orosz Ákos, Nagy Zoltán és Kocsis Lilla.

 

Találkozunk a Boutiq'ban!

 


 

Újabb klubest, újabb párlat. Ezúttal az ABSOLUT vodka mutatja meg eddig fel nem fedezett nagyságait, uborkával, vörös borral, fekete szederrel. Felfedjük az eredeti Cosmopolitan titkát és kiderül mitől inspiráló a Budapest Muse koktél!

Vodka, koktél és párlatrajongók figyelem! ABSOLUT koktélos estéről van szó...

2010. december 6-án hétfőn 19.00 órai kezdettel.

 

 


…minden kételyt kizáróan különleges élmény.

 A Jim Beam whiskey gyártók hetedik generációjának képviselőjével a Heinemann Testvérek kft. által szervezett Jim Beam termékpaletta bemutató és kóstoló révén találkozhattunk.
A Jim Beam sokak számára az első találkozás a bourbon whiskeyk kategóriájával szerte a világon. A márkanév szorosan összefügg Kentuckyval és nagyon komoly szerepet játszott abban, hogy a bourbon nem tűnt el az Alkoholtilalom nyomán, sőt új életre kapott a XX. század második felében. Fred Noe 2007 óta a mesterdesztilláló a Jim Beamnél, Jacob Beam közvetlen leszármazottja, aki első whiskeyjét 1795-ben adta el.

Mondana néhány szót családja történetéről?
Az embereket általában lenyűgözi, hogy valódi hús vér ember vagyok és nem valami rajz vagy fikció, ami megjelenik az üveg oldalán. A bourbon története szerves része az USA történetének, bár az Alkoholtilalom 1920-tól erősen rányomta bélyegét a bourbon gyártására és családom történetére is. Jim Beam, a dédnagyapám, kénytelen volt eladni a lepárlóját, hogy elkerülje a börtönt, mint whiskygyártó. Mészkő és szénkitermeléssel kezdett el foglalkozni, ami épp arra volt elég, hogy túléljék ezt az időszakot. 1933-ban újra szeszgyártói engedélyt kért és miután megkapta, megvette a Murphy Barber gyárat.
125 nap alatt kezdett el újra whiskyt gyártani, 70 éves volt ekkor. Hogy el tudja tartani a családot két éves bourbont vitt a piacra, mert nem volt idő, hogy négy évig érleljék, ahogy ma tesszük a Jim Beam White Label esetében.
Halála után a gyártást fia vette át - Jeremiah Beam - és futtatta fel az eladást. Nem volt gyermeke és a lepárló nővére Margaret vonalán öröklődött tovább, aki egy Noe vezetéknevű úriemberhez ment hozzá, ezért a családnevünk Noe-ra változott. Ők voltak a nagyszüleim.
Hogy telt a gyerekkora?
Gyakorlatilag a desztillálóban nőttem fel, apám mellett. Gyerekkoromban rengeteg időt töltöttem ott, vezettem óriási kukoricát szállító kamionokat, tehervagonokban mászkáltam, igazán olyan kalandok helye volt a desztilláló, amire egy fiúgyerek csak vágyhat.
Mennyi idős volt, amikor először bourbont kóstolt?
Nos, az anyák Kentucky környékén gyakran használják a bourbont mint fájdalomcsillapítót, többek között mikor nő a gyerekek foga, valószínűleg az első cseppeket ekkor ízleltem, de erre nem emlékszem. Illetve nagyon jó köhögéscsillapító melegen citrommal és mézzel. A bourbon része az életünknek, kultúránknak és nemcsak azért, mert Jacob Beam leszármazottai vagyunk.
Mi a kedvenc itala?
A kedvenc italom a bourbon, de változatosan fogyasztom, tisztán, jégen vagy néha koktélban.
Kóstolt már pálinkát?
Igen, tegnap este a vacsoránál, nagyon érdekes volt. Intenzív, gyümölcsös aromákkal.
Van kedvenc időtöltése?
Horgászni és vadászni szeretek leginkább. Európából hazatérve indulunk is egy pár napos túrára, de repülésről szó sem lehet. Madarakra szeretek leginkább vadászni, köztük fácánra és fürjre.
Ha az ember ilyen sok időt tölt italok társaságában, azt gondolnánk ritkaságok gyűjtőjévé is válik. Ön gyűjt bármit?
Szponzoráljuk a Nascart, ezért mindig kapok mini autómodelleket. Ezekből egész sok van, de nem foglalkozom vele, mint kollekció.
Van egy-két régi üvegem a gyárból is, plusz egy-két speciális kiadás, de nem jellemző. Az érdekes része inkább az, ha ezt megoszthatom másokkal vagy elajándékozhatom. Ez az, amiben élünk, hogy megosszuk a családunk hagyományát annyi emberrel a világon, ahánnyal csak tudjuk. Lehet, hogy lassan el kell kezdenem az unokáimnak félretenni egy-két ritkább üveget. (nevet…)
Milyen zenét hallgat szabad idejében?
Legtöbbször repülés alatt hallgatok zenét, kikapcsol. Rock klasszikusokat, könnyedebb rockabillyt.
Gondolkodik, hogy nyugdíjba megy valamikor és a horgászatnak, vadászatnak él majd?
Á, ez nem jellemző a családomra. A Jim Beam gyártása az életem része, mióta csak megszülettem. Jim Beam 70 éves volt, amikor újra felállította a gyárat, apám az utolsó percekig dolgozottt, szóval nem hiszem.
Mikor kezdett a desztillálóban valójában dolgozni?
Marketinget és managementet tanultam az egyetemen, egész sokáig, hét évig (nevet) és a palackozóban dolgoztam éjszaka. Apám nem fejezte be az egyetemet, így nekem mindenáron be kellett. Tudtam, szeretné, ha teljes mértékben tisztában vagyok a gyártással, az elejétől a végéig és tudni akarta, mennyire akarom ezt az életet. Olyan volt, mint egy teszt. Ennek 23 éve.
Mitől lesz valaki jó desztilláló?
Jó orr és ízérzékelés, és szeretni kell, amit csinálunk.
Hogyan kell bourbont inni?
Kóstoláskor először a színt figyeljük. A világosabb szín lágyabb, míg az ámbrásabb, aranyosabb nehezebb, komolyabb karakterre utal. Aztán figyeljük az illatot, az aromákat. Érdemes úgy beleszippantani, hogy a szánk közben kicsit nyitva van, és kifele lélegezzük az alkoholt. Az ízlelés a legizgalmasabb rész. Ha valaki grimaszol kóstolás közben, annak bizonyára markánsabbak az ízek, mint amire számított. Át kell forgassuk az egész szájon a bourbont, hogy ’letapogassuk’ az aromákat. Ezt követi a kentucky chew – amolyan rágás féle - aztán pedig érdemes megfigyelni, hogy lenyelés után milyen utóízt hagyott a szánkban.
Egyébként meg, ahogy jólesik jéggel, jég nélkül, kevés vízzel. Anyám gyömbérrel szereti, de a lényeg, hogy élvezni kell a bourbont.
Mit gondol a mostani koktélokról, italokról?
Szerintem az emberek kevesebbet isznak, de jobb minőséget keresnek. A mai bartenderek olyanok, mint a kémikusok a laboratóriumban. Addig, míg egy vodka semmit nem ad a koktélhoz az alkoholon kívül, addig a bourbon nagyon jó alapanyag, sok aromával és ízzel és most amúgy is nagyon divatos.
Melyik a vezető termékük?
Világszinten és Magyarországon is a Jim Beam White Label, amit négy évig érlelünk palackozás előtt. Könnyen iható és könnyen keverhető akár kólával, akár más üdítővel.
Miből áll a Jim Beam White tulajdonképpen?
A white kukoricát tartalmaz legnagyobb százalékban, hiszen bourbon, de tartalmaz rozsot és malátázott árpát is. Érlelése kiégetett fehér tölgy hordóban történik, amit mindössze egyszer használunk fel, aztán eladjuk Skóciába, bor és egyéb párlat gyártóknak szerte a világon. Nem tartalmaz semmilyen szín vagy aromaanyagot, ahogy ezt a törvény is szabályozza. Színét kizárólag a hordótól kapja.
És a Jim Beam Black?
A Jim Beam Blacket hat évig érleljük. Szerintem az ár-érték aránya nagyszerű világszinten. Nyomokban vaníliás- a hordótól, pirított mogyorós jegyekkel. Színe lényegesen mélyebb aranyos, mint a White-é, de ez is a hordóból származik. Remek Manhattan alapanyag, az egyik kedvencem.
Mennyire hasonlít a ma gyártott Jim Beam az Alkoholtilalom előttihez?
Szinte ugyanaz. Apám csak az élesztőkultúrán javított belevive a természeti erőket, a kentuckyi napot, levegőt, párát. Anyám nagyon sokszor vitatkozott vele, mert mindezt a konyhában csinálta, ő pedig megőrült, hogy az egész házban penetráns szag terjeng…
Mióta van a Jim Beam cimkéjén az arcképe?
Apám Booker Noe 2004-ben halt meg, az én arcképem 2007 óta van a cimkén, ami hatalmas megtiszteltetés a számomra. Igencsak elérzékenyültem, amikor először megláttam. A legelső arckép Jacob Beamé, apámé és az enyém a címke legalján van.
Nagy cégekre jellemző, különösen Japánban, hogy bizonyos piaci terveket 30-50 évre állítanak fel, ha világpiaci stratégiáról van szó. Gondolkodnak ennyire előre a Jim Beam esetében?
Tervezésben nem gondolkodunk ennyire előre illetve nagyon sok jó munkatársam van, akiknek ez a feladata. Ebbe nem nagyon folyok bele, én inkább a termék gyártásáért vagyok felelős. Öt-tíz évre azért előre gondolkodunk, de a fontosabb kérdésekben mindig megkérdeznek.
Tovább adja a fiának a tradíciót?
Szeretném, de nem akarom erőltetni. Frederick győződjön meg róla, hogyan akar a bourbonnel foglalkozni. Lehet, hogy jobban érdekli majd a marketing vagy üzletfejlesztés, mint maga a whiskygyártás. Ez még a jövő titka. Először fejezze be az egyetemet…
Mire büszke leginkább?
Büszke vagyok a családomra, hogy része lehetek egy ilyen kivételes tradíciónak és mindezt nap mint nap megoszthatom az emberekkel szerte a világon.

2010. október 25-én rendezték meg a Finlandia Vodka Cup magyarországi versenyét.

Onufer Gábor a Boutiq’bar bartendere a kiemelkedő második és Haraszti Ferenc, aki szintén a Boutiq’ bartendere, a harmadik helyet szerezte meg.
A verseny bajnoka az Angliában dolgozó Csatlós Máté lett.
Ezúton gratulálunk a dobogósoknak és még több fényes kupát kívánunk nekik a jövőben!
 


A nyári szünet után visszatérő Bartenders’Club Boutiq’bar-ban tartott klubestjének témája az amerikai Maker’s Mark bourbon whisky és Maker’s alapú rendhagyó koktélok voltak. A Boutiq’ párlat- és koktélrajongó tábora kíváncsian és nagy figyelemmel kísérte végig a whiskyről szóló előadást és az azt követő koktélbemutatót.

A Maker’s Mark színe gazdag, csillogó, áttetsző ámbra, lángoló narancs árnyalatokkal.
45%-os, telt, zamatos, mégis delikát ízvilágú. Alapja 70% kukorica, 16% piros téli búza és 14% malátázott árpa. Az érlelésére használt kiégetett tölgyhordó hatására ízében különleges karamelles jegyek vannak, nyomokban vaníliával.
 
A Maker’s Mark whisky nevéből hiányzik az amerikai whikeyk esetében tradícionálisan használt e betű, ami egyrészt megkülönbözteti a többi bourbontől, másrészt a gyártó család skót gyökereire utal.
John Samuels Senior, a Samuels család őse, 1713-ban indult el Amerikába az első ír és skót kivándorlók között.
Bill Samuels a Maker’s alkotója 1953-ban vásárolta meg azt a lepárlót Burk’s Spring -ben, Loretto közelében, ahol a Maker’s-t ma is gyártják. Az első 19 üveg 1954-ben készült el, 1959 őszén kerültek forgalomba, 6 év érlelés után, prémium áron, amely megnehezítette az értékesítését.
Jelenleg már a VIII. generáció képviselője Rob Samuels is a Maker’s Mark világhírén dolgozik.
A Bartenders’Club legnépszerűbb receptje a Mile High Manhattan volt.
Összetevői:
40 ml Maker’s Mark
15 ml vanília likőr
15 ml top end narancs likőr
4-5 csepp abszint vagy ánizs likőr
Keverőpohárba töltsük jégre az összetevőket, keverjük át alaposan, majd szűrjük előhűtött ypszilon pohárba.
 
Az őszi whiskys bevezető után a következő Bartenders’Club a Beefeater gin társaságában tér vissza, számos információ és meglepetés társaságában.
 
Időpontja 2010. november 8. hétfő
Jelentkezés és regisztráció: info@boutiqbar.hu

Jeremiah P. Thomas, közismert nevén Jerry P. Thomas a koktélok világának egyik legnagyobb valaha élt alakja, az első „celebrity bartender”. A bartender szakmát kreatív foglalkozássá avanzsáló enterpreneur 180 éve, 1830-ban született Sackets Harbourban, New York államban. Egyfajta önképző és felfedező típus, aki karizmatikus jelenség volt szerte az Államokban, de főként New York Cityben. A nemzetközi italszakma számos meghatározó személye vallja, hogy munkájukra a mai napig óriási hatással van. Mr. Thomas szinte mindennel foglakozott élete során, volt aranymosó, bártender, vándorshow-k műsorvezetője, bártulajdonos, műgyűjtő, és mindeközben beutazta Amerikát, nyomon követve az aktuális művészeti irányzatokat. Koktélokat kreált, komoly hírnevet szerezve szórakoztató képességével és tudásával. Élete során összesen négy bárt üzemeltetett New Yorkban, az elsőt 1851-ben nyitotta. Ennek bezárása után utazásra adta a fejét, és különböző hotelekben dolgozott szerte az országban, St. Louisban, New Orleansban, Chicagóban, Charlestonban, Californiában. Sőt mi több, Európában is járt, nem kis feltűnést keltve ezüst báreszköz-készletével, amelynek egyes darabjait smaragdok és egyéb nemes kövek díszítették.

Fiatalkori utazásai után visszatérve New Yorkba a Metropolitan headbartendere lett, majd újabb saját üzletet nyitott a 21. és 22. utca között, 1866-ban. A falán karikatúrák lógtak politikusokról, színészekről; híresen grandiózus partikat adott, a hangulatot pedig torzító tükrök fokozták – akár egy elvarázsolt kastélyban.

Nyughatatlanságának és kreativitásának egyik legmaradandóbb emléke a Blue Blazer receptje. A Blazer készíthető whiskyből, rumból, konyakból egyaránt, amolyan pirotechnikai remekmű. Lényege hogy az italt meggyújtjuk, és két keverőpohár között ívet képezve folyamatosan töltögetjük. Az italt először San Fransiscóban készítette, az El Dorado nevű kaszinóban.

The Bartender’s Guide

Mr. Thomas – becenevén a Professzor – írta 1862-ben a világ első koktélokkal foglakozó könyvét, melynek címe The Bartender’s Guide (How to mix drinks or The Bon vivant’s Companion), Bartender útmutató – Hogyan keverjünk italokat avagy a Bonvivánok kísérője. A könyv összesítette és rendszerezte az addig csak szájhagyomány útján terjedő és létező recepteket, kiegészítve Thomas saját tapasztalatával és receptjeivel. Neki köszönhetően elsők között jelentek meg nyomtatásban Daisyk, Flippek, Sourok, sőt Punchok is. A könyvet többször publikálták, kiegészítve újabb és újabb receptekkel, variációkkal, az 1876-os kiadásban írták le például először a Tom Collinst (gin, citrom, cukor, szóda).

Az ő nevéhez fűződik a Martinez receptje (gin, maraschino, édes vermut, Angostura keserű), könyve 1887-es kiadásában jelent meg, sőt a Tom & Jerry nevű kreációt is magáénak mondta (brandy, rum, tojás, cukor, tej). Bár az ital előbb született, Thomas kétségtelenül sokat tett népszerűségéért.

Élete vége felé kétes üzletekbe kezdett a Wall Street-i tőzsdén, ami teljes anyagi összeomlásához vezetett. Mindenét kénytelen volt eladni, a bárját, kép- és szoborgyűjteményét, lakását. Próbált ugyan új bárt nyitni, de a korábbi népszerűséget már nem sikerült felülmúlnia. Szélütésben hunyt el 55 évesen. Halálakor, 1885-ben az újságok szerte az Államokban hosszú gyászjelentéseket közöltek róla, Még a New York Times is úgy emlegette, mint azt az embert, akit minden klubokba járó férfi ismert mint bártendert, de népszerű volt minden társadalmi osztályban.


Átvészelve a nyári szünet és egy kis építkezés viharos napjait, a Boutiq'bar ismét üzemel és jobbnál jobb koktélokat készít, NBI-es csapatának köszönhetően. A mindig is megkapó párlatkínálat tovább bővült és a színek is vagányabbak lettek, úgyhogy aki még nem látta az új Boutiq'-ot ne késlekedjen!

 

Bartenders'Club a Makers Markkal!

Kisebb nyári szünet után ismét indulnak a Boutiq'bar saját szervezésű Bartenders'Club estjei!

A tematikájában változatlan program számos új brandet fog a jövőben is bemutatni szakmabelieknek és párlatrajongóknak egyaránt. A brandek sorában első lesz a híres amerikai bourbon, a Makers Mark október 11-én, hétfőn, és a whiskeyből készült izgalmas koktélok sem maradnak el.

Jó hír, hogy rajongói körünk is folyamatosan bővül. Lloyd Roberts, a Nobu, Budapest legújabb luxuséttermének séfje a Boutiq'-ot kedvenc koktélbárjának nevezte legutóbbi interjújában.

http://www.diningguide.hu/sef/etterem-informacio-4995


2010. július 25-én került megrendezésre Zalakaroson a Marie Brizard Cocktail Challenge Hungary versenye. A versenyzők nemzetközi IBA (International Bartender Association)kóstoló zsűri előtt bizonyíthatták koktélkeverő képességüket.

A legjobbnak a mezőnyben Haraszti Ferenc, a Boutiq'bar bartendere bizonyult.

Nyertes italának receptje a következő:

Marie' SPAnch

40ml Sailor Jerry rum

30ml Marie Brizard Poire William likőr

20ml 100%-os almalé

20ml friss citromlé

15ml Monin cukorszirup

és 2öntés Angostura keserű

 

Ezúton is gratulálunk Ferinek a remek teljesítményhez!


Black tot day - 40 éve szűnt meg a rum fejadag az angol tengerészetnél és július 31-én az utolsó nap, hogy nyitva vagyunk a nyáron! Tengerészek, rum imádók és Boutiq'rajongók az alkalom önmagáért beszél! 

 The most boutique bar in town doing a summer closing party and 'celebrating' the 40st anniversary of the Black Tot Day - with exceptional rum based cocktails. For Royal Navy members, rum enthusiasts and Boutiq'bar fans is a must!


A júliusi Bartenders’Club klubestje, ezúttal rendhagyó módon két nagyon izgalmas, de alkoholmentes alapanyagot választott témájául. A koktélos szakmát, párlat- és koktélrajongókat egyaránt megmozgató estén természetesen nem (csak) az alkoholmentes koktéloké volt a főszerep, sőt a Boutiq’bar kivételes párlatkínálata is kiemelt szerephez jutott.

Az egyik alapanyag a gyömbérsör volt, amit számos alkalommal kóstolhattak már a résztvevők más klubestek alkalmával.  A gyömbérsör eredete az 1700-as évek Angliájában keresendő, ám vannak feljegyzések az 1790-es évekből, Észak-Amerikából is.

Az 1800-as években a sör alkoholtartalma 11% körül volt, ám egy 1855-ben hozott törvény Angliában ezt mindössze 2%-ra limitálta. Az értékes koncentrátumot ezért a gyártás során szódavízzel higították.

Az ital fénykorát a 1920-as években élte Amerikában, ami azonban az Alkoholtilalommal hirtelen megszakadt. Ugyanez a népszerűség Angliában és Kanadában majd 15 évvel későbbre tehető.

A gyömbérsör népszerűségének összeomlása teret engedett a különféle üdítő cégeknek, hogy elkészítsék a maguk gyömbérsörét: ginger ale és egyéb gyökérsör formájában. Köztük volt a Coca-cola, a Pepsi, és a Schweppes is.

A tilalom feloldása után az eredeti gingerbeer már nem nyerte vissza népszerűségét és csak egyike lett a sok, kupakos üdítőitalnak.

A Boutiq’bar kedvenc gyömbérsörös receptje:

 

 

Raspberry mule

40 ml vodka

20 ml Funkin málna püré

top gyömbérsör

3 lime gerezd

Elkészítés: longdrinkes pohárba építjük az italt.

Dísze: málna

 

A másik választott alapanyag a FUNKIN100%-ig természetes alapanyagú, mesterséges színezék- és tartósítószer nélkül készített gyümölcspüré volt. A Funkin volt az első Egyesült Királyság béli gyümölcspüré-brand, aki valóban magáévá tette és azóta is komolyan veszi a természetes alapanyag - no tartósítószer filozófiát.

A Funkin pürék gyártásához felhasznált gyümölcsöket akkor szüretelik le, amikor teljesen megérettek. Így minimális cukor hozzáadásával – ízenként 10% -tökéletesen konzerválható az érett gyümölcs aromája, ezáltal lehetőség nyílik a gyümölcsök optimális feldolgozására, tartósítószerek nélkül, a legintenzívebb ízek és színek megtartásával.

Felhasználási területei a konyhától - krémek, sorbet-k, mousse-ok, fagylaltok, desszertek, öntetek készítése - egészen a bárig – koktélok, turmixok, limonádék, shakek- készítéséig terjed. Felhasználásának gyakorlatilag csak a fantázia szab határt. 

 

  Passion-chili margarita lett a kedvenc Funkin receptünk:

 

40ml 1800 Tequila

20ml Funkin passionfruit püré

15ml Cointreau
20ml limelé

10ml Funkin passion szirup

3szelet csili

Elkészítés: az összetevőket erőteljes sékelés után pohárba töltjük.

 

 

Bartenders’Club estek sorozata a nyáron szünetel ugyan, de ősszel újabb izgalmas brandekkel tér majd vissza.

További információ: info@boutiqbar.hu

 


Május első napjaiban Amerika 120 legjobb bartendere - és velük együtt mi is - az év első felének egyik leginkább várt eseményén vett részt. A Maritime Hotel Hiro termében, a Cocktail kingdom szervezésében és Stanislav Vadrna közreműködésével rendezett japán koktélkészítési kurzus Kazuo Uyeda mester bartender vezetésével zajlott.

Kazuo Uyeda a japán bartending egyik nagymestere és különösen híres a 25év alatt kikísérletezett „hard shake” technikájáról. Stanislav Uyeda tanítványa, akinek közreműködése nélkül nehezen jött volna létre a program, másrészt ő az a tender, aki számos szakkiállításon, és programon vett már részt, mint hiteles európai képviselője a japán stílusnak.

Uyeda kétségtelenül magas elvárásoknak kellett megfeleljen a két napos kurzus során, hiszen az amerikai szakma krémje árgus szemekkel vizsgálta minden mozdulatát. A japán technikával kurzus formájában nagyon ritkán találkozni - New Yorkban is ez volt az első- inkább bemutató előadások alkalmával lehet az apró részleteket tanulmányozni.

Az első nap a japán és az amerikai (részvételünkkel az európai) kultúrák közötti különbségek feltérképezésével telt a bárvilágon keresztül.

Szív, technika és test - vallja Uyedo a sumo alaptétele nyomán. Nagyon fontos a koncentráció, hogy a tender ne veszítsen el egyetlen pillanatot sem, miközben a vendég által kért italt készíti. Minden alkalommal tökéleteset kell megalkotni és a tökéletességre való törekvés már az üvegek kinyitásával kezdődik. Továbbá nem elég hogy elkészítünk egy jó italt, a következőnek mindig egy kicsit jobbnak kell lennie. Finomság és szépség, ami a keverési mozdulatokat jellemzi, függetlenül attól, hogy a bartender férfi-e vagy nő.

A második napon Uyeda bemutatott 3 általa alkotott receptet, melyek mindegyike nemcsak egy recept volt névvel ellátva, hanem egy miniatűr univerzum a színek teljességén át út a tökéletes felé. Japánban például a színeknek különös jelentősége van így a mester számára a színekkel való festés kreativitásának szerves része. Tudatosan komponálja meg születendő italainak színét, ezért a második nap egy része a „színkeveréssel” foglalkozott. Blue curacaoval és Midorival dolgozott, megrögzött természetes alapanyag rajongóként kicsit meg is lepett ez a tétel, de egy japán bartender precíziós munkáját lekövetve nem volt helye a kétkedésnek. Bevallom ez volt az a pont, amikor Japán valóban nagyon távoli és furcsa országnak tűnt.

A szeminárium csúcspontja a hard shake technikába való beavatás volt, ahol nemcsak a pontos mozdulatokat, de a miérteket is elmagyarázta Uyeda san. A hard shake technika egyébként nem társítható minden recepthez, de vitathatatlan, hogy más textúrát eredményez, mint egy hagyományos sékelés.

Nagyon sok új információt láttunk, hallottunk a japán perfekcionizmus révén - ami kétségtelen, hogy a bárvilágot is áthatja. A japán technika azonban egy nagyon könnyen félreérthető és alapjaiban nagyon konzervatív italkeverési mód, nekünk pedig éppenhogy több szabadságra és kreativitásra van szükségünk.

 


Remek hírünk van!

Onufer Gábor, a Boutiq'bar bartendere nyerte a 2010-es Bacardi-Martini Open Cup mixerversenyt.

Herbal Rose Martini nevű itala a versenykiírás alapján a következőket tartalmazta: 

4 cl Martini Rosato
3 cl Bombay Sapphire gin
2 cl friss pink grapefruit lé
0.5 cl fahéj szirup
egy szál rozmaring

Az összetevőket kockajéggel erősen sékelte Az italt duplán átszűrve egy gyönyörű vintage coupette pohárba töltötte. Grapefruit zestet azaz egy kis grapefruit-héj olajat spriccelt a tetejére és narancshéjjal illetve rozmaringgal díszítette.

Gábor nemcsak az első helyezést nyerte el, de a Martini Rosato különdíját is kiérdemelte kreációjával.

Az ital otthon is elkészíthető, bár sokkal izgalmasabb, ha maga Gábor készíti el a bárpult mögött!

Gábornak ezúton is őszintén gratulálunk! - A Boutiq'bar csapata

 


Kedves Bartender/párlat és/vagy koktélrajongó!
 

Fűszeres rumestet rendezünk a Sailor Jerry rummal, Daiquiri országtól egészen Honoluluig. Rum minden formában és variációban - először Budapesten, a Bartenders'Club keretében! Sailor Jerry tattoo nélkül hazatérni egy júniusi hétfő este, badarság volna...
 

 

Várunk szeretettel június 7-én, hétfőn 19.00 órától a Boutiq'bar-ban!
VI.ker. Paulay Ede u.5.
 
Ha vannak bartender/párlat és/vagy koktélrajongó ismerőseid, barátaid, nyugodtan hozd őket magaddal!


A hónapról hónapra népszerűbb Bartenders’Club a koktélos szakmát, párlat- és koktélrajongókat egyaránt megmozgató Boutiq’bar-ban tartott klubestjének témája ezúttal a brazil Ypióca cachaca és a cukornádpárlatból készíthető rendhagyó koktélok voltak.

A cachaca története jó 400 évvel ezelőttre nyúlik vissza, sőt a legújabb kutatások szerint az első tengerész-fejadagok illetve mojito-k is cachacából készültek. A cachaca és a caipirinha egyértelműen Brazília szimbólumai, az ország éves termelése jelenleg megközelíti a 2 milliárd litert.
Az Ypiócát gyártó Telles család 1846 óta a legnagyobb tradícióval bíró cachaca gyártó Brazíliában. Jelenleg az 5. generáció irányítja az 6 modern lepárlót, így a cég a világ legnagyobb cachaca lepárlója. A párlathoz felhasznált cukornád 100%-a saját területekről származik. 6 ezer hektáron, 20 ezer alkalmazottal munkálkodnak, ahol 7000 kézműves segédkezik az üvegek szalmával való bevonásában.
Magyarországon kapható típusai:
Ouro: 2 évet érlelődik balm-fa hordókban.
Prata: 2 évet érlelődik freijo nevű speciális fahordóban.
Ypióca 150
1996-ban mutatták be, a gyár alapításának 150. évfordulója alkalmából. 6 évig érlelt cachaca, melyből 3 évet balzsamfa, 3 évet tölgyfa hordókban tölt. Különlegesen selymes ízű, aranyló színű párlat.
A Bartenders’Club legnépszerűbb receptjei a következők voltak:
The original Ypióca caipirinha
50ml Ypióca prata cachaca
fél lime cikkekre vágva
2 kanál fehér nádcukor
Elkészítés: a lime-ot törjük a séker aljában a cukorral, majd rátöltjük a cachacát és erősen sékeljük kocka jégen. A sékelt jéggel töltjük rocks pohárba.
 
Pinga sour
40ml Ypióca ouro
15ml créme de cassis
25ml citromlé
10ml cukorszirup
2-3 öntés angostura
Elkészítés: sékeljük kocka jéggel és rocks pohárba öntjük vagy duplán coupet-ba szűrjük.
Dísz: lime cikk
 
Aki kihagyta a brazilok nemzeti italát bemutató programot, ne csüggedjen, hiszen a következő klubest szintén egy egzotikus témával tér vissza, a Sailor Jerry fűszeres rum társaságában.
 
Időpontja 2010. június 7. hétfő
Jelentkezés és regisztráció: info@boutiqbar.hu

Kétségtelen, hogy ez a tavasz a whisky jegyében telik. Rengeteg program, kóstolás, teszt foglalkozott a témával, sőt voltunk abban a szerencsés helyzetben, hogy Cafe & Bar magazin single-malt tesztelésén túl ezeket a remek whiskyket használhattuk koktél alapanyagként is. Ez a tény bizonyítottan sokak számára felér egy szentségtöréssel, de bátrak révén nagyon élveztük a single malt koktélok nyújtotta pokol bugyrait.

Természetesen eszünk ágában nem volt pre-mixeket használni, ezért a receptek a pohárban is megőrizték a skót lepárlók munkáját és tudományát.

A sorból a Celtic Margarita különösen kiemelkedett. Alapja a 10 éves Talisker, amely Isle of Skye-ról származik. Színe sötét borostyán, illata enyhén mézes, íze sós, tőzeges, mérsékelten füstös, ugyanakkor utóízében krémes, borsos karakterek is felbukkannak. Mivel nem lehetne füstösségén szelídíteni, ezért olyan ízeket kerestünk, amik együtt tudnak működni vele. A Celtic Margarita esetében nem egy új találmányról van szó,hiszen az összeállítás kiindulópontja a tequila alapú klasszikus Margarita volt. Meglepő, hogy a tequila mutatta - általában - enyhén füstös-citrusos jegyek a Celtic Margarita esetében és Taliskerrel, markánsabban ugyan, de legalább ennyire jól működnek. 

 

Elkészítése:

50ml Talisker 10yrs

25ml Cointreau

15ml friss citromlé

Az összetevőket erőteljes sékelés után duplán szűrve előhűtött coupet-pohárba töltjük.

A só-kakukkfű kruszta nem nélkülözhetetlen, viszont remek visszautalás a származási helyre.

Férfias karaktere ellenére nemcsak szép, de finom is.

Figyelem! Nem a 'Veszítsük el magunkat!"-típusú esték itala!

 


Ismét Bartenders'Club est a Boutiq'-ban!

A május hónap választott brandje a brazil Ypióca cachaça és az est főszereplői pedig cachaça alapú koktélok lesznek.

A cachaça Brazília nemzeti itala, ha tetszik cukornád pálinkája. (A pálinka szót azonban törvényileg nem használhatjuk a meghatározására.) Az ország éves termelése eléri a 2 milliárd litert, exportja pedig folyamatosan növekszik. A cachaçát a cukornád levéből közvetlenül erjesztik, ami megkülönbözteti a legtöbb rumtól... Folytatás a klubesten!

Természetesen elmaradhatatlan lesz a programból a párlat kóstolása és a caipirinha -mindenféle trópusi ízben, de ahogy az a klubesteken hagyománnyá vált, rendhagyó, nyáron remekül használható receptek is helyet kapnak a sorban.

A havi rendszerességgel szerveződő programon nemcsak bártenderek, de párlatrajongók és koktélkedvelők is részt vehetnek, úgyhogy mindenkit szeretettel várunk!
Időpont: 2010.május 17. 19.00 kezdettel.

A Facebook-on szerveződött és hónapról hónapra népszerűbb Bartenders’Club legutóbbi klubestjének témája a Jameson whiskey és a whiskeyből kreálható rendhagyó koktélok voltak.

A havi rendszerességgel szerveződő klubesteken természetesen nemcsak bártenderek, de párlatrajongók és koktélkedvelők is részt vehetnek.
John Jameson egyébként 1780-ban alapította meg whiskey lepárlóját a Bow Street-i Desztillálót, Dublinban, és az 1800-as évek közepére whiskeyje óriási siker lett. A Jameson whiskey a viharos történelemmel bíró ír whiskeygyártás egyik zászlóshajója volt még a legmostohább években is. A Jameson 1988 óta a Pernod-Ricard cég tulajdona.
A Jameson blend ma ismert és palackozott formáját 1968-ban nyerte el. A whiskey alapja a malátázott és zöld árpa keveréke. Corkban desztillálják és természetes alapanyagai pontosan 3-szori lepárláson esnek át.
Érlelési ideje: 5 év, amelyet sherry hordóban tölt. A gabona erőteljes illatát így a sherry felpuhítja ezért a Jameson lágy édeskés, tölgyfa jegyekkel bír. Egyszerre zamatos és szaftos. Lecsengésében vanília, gyümölcs és némi fűszer érzékelhető.
A Bartenders’Club kedvenc receptjei:
Camerons kick
Harry Craddock: Savoy cocktailbook -  című művéből -1930
 
30ml Ballantines
30ml Jameson
20ml friss citromlé
15ml orgeat szirup
Elkészítés: az összetevőket erőteljes sékelés után koktélpohárba duplán szűrjük.
Dísze: citromtwist
 
 
 
Yellow Irish
40ml Jameson whiskey
20ml Sauvignon Blanc
20ml Funkin passionfruit püré
15ml mézvíz
Elkészítés: az összetevőket erőteljes sékelés után martini pohárba töltjük.
Dísze: szőlő, passionfruit
 
A Jameson este ugyan nagyon gyorsan eltelt, de a fent említett koktélok a bárban továbbra is rendelhetők.
A Bartenders’Club következő klubestje május 10-én lesz, témája pedig az Ypioca cachaca és cachaca alapú koktélok lesznek.
 
Kóstolt már Jameson whisky alapú koktélt?

 


Budapest Boutiq’ koktélbárja április 9-én ismét titkos koktélbarlanggá változik. '20-as évek Amerikája, luxus italok, remekbe szabott koktélok, jazz, pezsgő, swing, toll, flitter...Várunk minden jazz- swingrajongót, koktélőrültet, gourmand-ot, gengszterként, oxfordi diákként vagy újságos fiúvá alakulva, a hölgyeket tollboában, sok gyönggyel és hullámmal a hajban. 

 
 
Regisztráció: info@boutiqbar.hu email címen.
Jelszó belépéskor.
Dresszkód: korhű öltözék.
A party 20.00-kor kezdődik.
Come and speak easy!

  


 

Ha egy séf kifogástalanul szeletelt carpacciot akar látni a tányéron, tökéletes minőségű, pengéjű és élű késsel készíti el azt. Így van ez a koktélok esetében is. Persze nemcsak sékerben rázva készülhetnek koktélok, de ha igazán össze akarjuk dolgozni az ízeket, az eszköz kétségtelenül megkerülhetetlen.
A koktélsékernek 2 fő típusa létezik:
A.         Cobbler vagy Manhattan séker, amely 3 részből áll egy testből, egy fedőből beépített szűrővel és egy kupakból.
B.         Boston séker, amely két részből áll, egy fém tumblerből és egy ugyanilyen formájú üvegpohárból. Nincs beépített szűrője. A pohár mérete kisebb, mint a fémrészé, ezért egymásba illeszthetők. (Napjainkban a pohár rész ugyanígy készülhet fémből.)
A Boston séker megszületése egy véletlennek köszönhető, az 1800-as évek végén. Egy amerikai bártender két hasonló méretű poharat összeillesztett és elkezdte benne rázni az elkészítendő italt, kizárólag a vicc kedvéért. A 1920-as évekre a séker formája hihetetlen fejlődésen ment keresztül és nagyon sok készült ezüstből, hogy a valóban elegánsakat elegánsan szolgálja ki. Amikor az Alkoholtilalom bevezetésre került az Usa államaiban, a koktélséker és az italkeverés is az ’underground’ kultúra része lett. Ettől függetlenül a korszak egyik legnépszerűbb eszközévé, mi több szimbólumává vált. Az Art deco virágzása nyomán csak tovább szélesedett a sékerformák világa, kezdve a Zeppelin formájúaktól a golftáskán át a pingvinen keresztül egészen a tűzoltó-készülékig.
A ’30-as évek végére ’40-es évek elejére a koktélséker nem annyira a luxus, mint a minden háztartás nélkülözhetetlen kelléke szerepet vette fel és elkezdődött a tömeggyártása. Rozsdamentes acél, és bakelit váltotta fel az ezüstöt. Ebből a korszakból főként a felhőkarcolók formája jelent meg a sékerek világában.
 
 Hát nem gyönyörű?
A GAIETY koktélséker at Art Deco egyik legkedveltebb formája volt. A magas, krómozott henger alján és tetején mélyített csíkokkal a tökéletes nászajándéknak számított ezelőtt 70-80 évvel.
Gyűjtők gyakran keresik pohárral, amely a Chase egykori katalógusában Holiday cocktail set fantázianéven futott. Amikor szériagyártásra került kizárólag fekete csíkozással gyártották, később kezdték el piros, zöld, vagy fehér csíkokkal is készíteni. Manapság a színeseket nehezebb találni az antik árveréseken éppen ezért árukis borsosabb lehet. A Gaiety egykori gyártója a Chase Brass & Copper Co. Amerika legnagyobb bronz és réz eszköz gyártója volt, csaknem 33 000 különféle termékkel a szegecsektől a fémlemezeken át a gombokig. Az 1929-es Világválság beköszöntével a cég kénytelen volt alternatív eladási területeket találni. Mivel nem állt messze tőlük a háztartások világa, megalkottak egy egész sor dizájner-ajándékot. Az ötlet első perctől sikeres volt a moziba járók és hollywood rajongók között, akik azonnal magukénak érezték a csillogó Art-deco minden megjelenési formáját.
A II. világháború kitörése nyomán megnövekedett fémszükséglet azonban visszavetette a sékergyártást, véget vetve egyben a koktélok luxusának is. A Chase jövedelmező üzlete egy csapásra eltűnt és kénytelen volt visszatérni a tüzérségi ágyúk gyártásához. A Deco érának és króm eszközeinek divatja azonban nem tért vissza és a Chase lassú hanyatlásba kezdett egészen 1976-os felszámolásáig.
A Gaiety-ből azonban maradt, pillanatnyilag egy fekete és egy piros csíkozású a Boutiq’bar polcán követi  a koktélozós hétköznapokat.
 
Látta már a GAIETY-t?

süti beállítások módosítása